Beszámolók
Francia Pásztorkutya Show 2009
Speciális CAC
kiállítás

|
Idén a
Világkiállítás másnapján, hozzá közeli helyszínen, Mosonmagyaróváron került
megrendezésre a Francia Pásztorkutya Klub első, önállóan szervezett
Speciális kiállítása. A kedvező időpont és helyszínválasztás, illetve a két
francia fajtaspecialista bíró miatt nagyobb nevezési létszámban
reménykedtünk, amit a szervezők nagy örömére a közel 100 nevezett kutya
utólagosan is igazolt.



|
 |
Érkeztek kiállítók a
szomszédos országokból, de a távoli Belgiumból, Dániából, Oroszországból is.
A klubhoz tartozó fajták közül hét (beauceron, briard, pireneusi hegyi
kutya, pireneusi juhászkutya két változata, bouvier, ill. a picardiai
juhászkutya) képviseltette magát a rendezvényen.
Először láthattunk
picardiai juhászkutyát, ill. a kis pireneusi juhászkutya "face rase"
változatát ringbe lépni klubunk által szervezett eseményen. A legnépesebb
mezőnyt a briardosok képviselték 50 nevezett kutyával, második helyre került
a beauceron 24 résztvevővel.
Sajnos, az időjárás
nem kedvezett, sikerült az idei ősz első hideg, borongós, esős napját
kifogni. Ennek ellenére mindkét meghívott bíró nagyon alaposan bírált, a
kiállítók minden testtájra kiterjedő értékelést kaptak a fajtagazda
országból érkezett bíróktól. |
 |
A
briardokat Mme.
tenyészti, ismeri a fajtát,
résztvesz a legfontosabb
Gröschl Ferenc vezetőbíróA többi fajtát rangsoroló
visszatekintve bírálja a
A fentiek tükrében a
kíváncsiak
A kitartás, és az
egész
kutyázás, ázás-fázás
legszebb kutyák |
 |
Corinne de
Brouwer bírálta, aki
és minden évben aktívan, bíróként
briardos seregszemléken. A BIS
is.
M. Jean-Claude
Larive szintén
francia fajtákat
neves
kiállítók
érthetően voltak |
 |
több
évtizede
vagy kiállítóként
programban bírált
hosszú
évekre
kiállításokon.
a
véleményükre.
napos
együtt
jutalmaként a
felvonulását már |
|
 |
|
|
napos időben élvezhették
a résztvevők.
A kiállítás legszebb kutyája, a Best In
Show,
fajtagyőztes címet elért Kennedy Sa Nadina |
az előző nap
a Világkiállításon is
Sis, fekete briard szuka lett. |
|
Ezúton köszönjük a mosonmagyaróvári
KKI-nek a kultúrált helyszínt, a színvonalas kutyás bemutatót, a
segítségnyújtást a szervezésben és lebonyolításban, továbbá a Pannon Kutyás
Kutató Mentőcsapatnak, hogy általuk a kiállítás résztvevői egy mentőkutyás
bemutató keretében munka közben láthattak beauceron-okat. |

Külön köszönjük a
Roval Canin Magyarország KFT-nek a szponzori támogatást, ami lehetővé tette
a győztes kutyák gazdag díjazását

Végül álljon
itt a 2009-es év Francia Pásztorkutyás seregszemléjének eredménye:
| |
Berger de Beauce
|
kan |
|
| |
Baby osztály: |
|
|
| |
|
Charitable Garde de la Vie |
Nagyon Ígéretes
1, Baby-Kölyök BIS IV. |
|
| |
|
Captivant Garde de la Vie |
Nagyon Ígéretes
2 |
|
| |
Kölyök osztály: |
|
|
| |
|
Éberluer de l'Ame du Loup |
Nagyon Ígéretes
1 |
|
| |
Fiatal osztály: |
|
|
| |
|
D'Roi
des Matins de l'Abbe Rozier |
Kitűnő 1,
HPJ |
|
| |
|
Essarts du Dragon Noir |
Kitűnő 2 |
|
| |
|
Aventure Garde de la Vie |
nem jelent meg |
|
| |
Növendék osztály: |
|
|
| |
|
Drac
du Dragon Noir |
Nagyon Jó |
|
| |
Munka osztály: |
|
|
| |
|
Cazan
Els Pastors de la Sandra |
Kitűnő 1, CAC |
|
| |
Champion osztály: |
|
|
| |
|
Ufo
de la Montagne du Seigner |
Kitűnő 1, CAC, Legszebb Kan,
Best Opposite Sex (BOS) |
|
| |
Berger
de Beauce
|
szuka |
|
| |
Baby osztály: |
|
|
| |
|
Alfa
Saggittarius Joelle |
Nagyon Ígéretes, Baby-Kölyök BIS
I. |
|
| |
|
Carabiné Garde de la Vie |
Nagyon Ígéretes |
|
| |
|
Courageuse Garde de la Vie |
Nagyon Ígéretes |
|
| |
|
Énergie de la Noé d'Orient |
Nagyon Ígéretes |
|
| |
Kölyök osztály: |
|
|
| |
|
Etoile
du L'Ame du Loup |
Nagyon Jó |
|
| |
Fiatal osztály: |
|
|
| |
|
Affection Garde de la Vie |
Kitűnő 1,
HPJ,
Legszebb Fiatal Beauceron |
|
| |
|
Flamme
du Dragon Noir |
Kitűnő 2 |
|
| |
|
Aire
Garde de la Vie |
Kitűnő 3 |
|
| |
Növendék osztály: |
|
|
| |
|
Admiable Garde de la Vie |
Kitűnő 1, CAC |
|
| |
|
Bugi
L'Ami Noir |
Kitűnő 2, reserve CAC |
|
| |
|
Barbée
L'Ami Noir |
Kitűnő 3 |
|
| |
|
Diva
du Dragon Noir |
Nagyon Jó |
|
| |
Nyílt osztály: |
|
|
| |
|
Aurore
L'Ami Noir |
Kitűnő 1, CAC |
|
| |
|
Eliza
Princes Blackgorge |
Kitűnő 2, reserve CAC |
|
| |
Munka osztály: |
|
|
| |
|
Corbeau des Assiers |
Kitűnő 1, CAC |
|
| |
Champion osztály: |
|
|
| |
|
Diamond von Danubia |
Kitűnő 1, CAC,
Legszebb Szuka, Hungária Fajtagyőztes (HFGY-BOB) |
|
|


|
| |
|
|
| |
Berger de Brie
|
kan |
|
| |
Baby osztály: |
|
|
| |
|
E'Nevio de la Tour Saint Genin |
Nagyon Ígéretes, Baby-Kölyök BIS
III. |
|
| |
|
Kaapo
del Desperado-Sztin |
nem jelent meg |
|
| |
Fiatal osztály: |
|
|
| |
|
Altesse les Chiens de Marki |
Kitűnő 1, HPJ |
|
| |
|
Jack
in de Box del Desperado-Sztin |
Kitűnő
2 |
|
| |
|
Dauphin Blond de la Tour Saint Genin |
Kitűnő 3 |
|
| |
|
Mister
Doggero Tis |
Kitűnő 4 |
|
| |
|
Jimbeam del Desperado-Sztin |
Kitűnő |
|
| |
|
Just
in Time del Desperado-Sztin |
Kitűnő |
|
| |
Növendék osztály: |
|
|
|
|
Nadal
Dalido |
Kitűnő 1, CAC |
|
| |
Nyílt osztály: |
|
|
|
|
Usually de Best Moravia Campanella |
Kitűnő 1, CAC |
|
|
|
Kaja
J. Nadina-Sis |
Kitűnő 2, reserve CAC |
|
|
|
Iago
del Desperado-Sztin |
Nagyon Jó |
|
|
|
Emil
du Mas de Chantranne |
Jó |
|
|
|
Fairytale's Balthazar le Sage |
nem jelent meg |
|
| |
Munka osztály: |
|
|
|
|
Ikaika
del Desperado-Sztin |
Kitűnő 1, CAC, Legszebb Kan,
Best Opposite Sex (BOS) |
|
|
|
Ivanhoe Hocky Enfant par la Garrigue |
Kitűnő 2, reserve CAC |
|
|
|
Brock
Au-Auriga Brie |
Kitűnő 3 |
|
|
|
Jabbeloup de la Rue de Fleurs |
Kitűnő 4 |
|
|
|
Teenager Moravia Campanella |
Nagyon Jó |
|
| |
Champion osztály: |
|
|
|
|
Dogger
Kudlate Serce |
Kitűnő 1, CAC |
|
|
|
A'Romero des Plaines de Brotonne |
Kitűnő 2, reserve CAC |
|
|
|
Ellaris Lie Mi Sher |
Kitűnő 3 |
|
| |
Veterán osztály: |
|
|
|
|
Desperado Nadina-Sis |
Kitűnő 1, CAC, Legszebb
Veterán 1. (VBIS I.) |
|
|
|
Orton
z Pierwszej Ligi |
Kitűnő 2, reserve CAC |
|
| |
Berger
de Brie
|
szuka |
|
| |
Baby osztály: |
|
|
|
|
Kaimana del Desperado-Sztin |
Nagyon Ígéretes |
|
| |
Fiatal osztály: |
|
|
|
|
Naomi
Tigger Nadina-Sis |
Kitűnő 1,
HPJ,
Legszebb Fiatal Briard,
JBIS I. |
|
|
|
Joyful
del Desperado-Sztin |
Kitűnő 2 |
|
|
|
Divine
Blonde de la Tour Saint Genin |
Kitűnő 3 |
|
|
|
Jubilee del Desperado-Sztin |
Kitűnő 4 |
|
|
|
Izildur Afrodithe |
Kitűnő |
|
|
|
Izildur Athene |
Kitűnő |
|
|
|
Jaffa
del Desperado-Sztin |
Kitűnő |
|
|
|
Jingle
Bell del Desperado-Sztin |
Kitűnő |
|
|
|
Jade
del Desperado-Sztin |
Nagyon Jó |
|
| |
Növendék osztály: |
|
|
|
|
Calliope Badria's Darling |
Kitűnő 1, CAC |
|
|
|
Moonlight Black Bear Ally McBeal |
Kitűnő 2, reserve CAC |
|
|
|
Cartier Monzerat Mokka |
Nagyon Jó |
|
| |
Nyílt osztály: |
|
|
|
|
Viva
la Diva Moravia Campanella |
Kitűnő 1, CAC |
|
|
|
Wiccan
Hunyor |
Kitűnő 2 |
|
|
|
Athena
Vesely Dvor |
Kitűnő 3 |
|
|
|
Jezinka Ana Bar-Bar Beskydy |
Kitűnő 4 |
|
| |
Munka osztály: |
|
|
|
|
Hana
of Claire del Desperado |
Kitűnő 1, CAC |
|
| |
Champion osztály: |
|
|
|
|
Kennedy SA Nadina-Sis |
Kitűnő 1, CAC,
Legszebb Szuka, Hungária Fajtagyőztes (HFGY-BOB),
BIS I. |
|
|
|
Gean
Brikasta |
Kitűnő 2, reserve CAC |
|
|
|
Darssinta Eminentia Sibra |
Kitűnő 3 |
|
|
|
Yurmis
Fidel Zoloteya |
Kitűnő 4 |
|
|
|
La
Toya Moravia Campanella |
Kitűnő |
|
|
|
Rafaella Chie Moravia Campanella |
Kitűnő |
|
| |
Veterán osztály: |
|
|
|
|
Asisi
Au-Auriga Brie |
Kitűnő 1, CAC, Legszebb
Veterán 1. (VBIS II.) |
|
|
|
Best
Eclaire del Desperado |
Kitűnő 2, reserve CAC |
|
|

 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
| |
Berger de
Picardie
|
kan |
|
| |
Fiatal osztály: |
|
|
|
|
Everdream de l'Avocat de la Tour |
Kitűnő 1,
HPJ,
Legszebb Fiatal
Picard |
|
| |
Nyílt osztály: |
|
|
|
|
Rahan
de la Vallée du Mouton |
Kitűnő 1, CAC, Legszebb Kan,
Best Opposite Sex (BOS) |
|
| |
Champion osztály: |
|
|
|
|
Bean
des toutons Malins |
Kitűnő 1, CAC |
|
| |
Berger de
Picardie
|
szuka |
|
| |
Champion osztály: |
|
|
|
|
Cheyenne de l'Avocat de la Tour |
Kitűnő 1, CAC,
Legszebb Szuka, Hungária Fajtagyőztes (HFGY-BOB),
BIS III. |
|
|

 |
| |
| |
Berger des
Pyrenées á face rase |
szuka |
|
| |
Fiatal osztály: |
|
|
|
|
Youna
de la Vallée du Mouton |
Kitűnő 1,
HPJ,
Legszebb Fiatal face rase, JBIS II. |
|
| |
Nyílt osztály: |
|
|
|
|
Tavelle de la Vallée du Mouton |
Kitűnő 1, CAC,
Legszebb Szuka, Hungária Fajtagyőztes (HFGY-BOB) |
|
|

|
| |
| |
Berger des
Pyrenées á poil long |
kan |
|
| |
Champion osztály: |
|
|
|
|
You
You de la Vallée du Mouton |
Kitűnő 1, CAC,
Legszebb Kan, Hungária Fajtagyőztes (HFGY-BOB),
BIS IV. |
|
|

|
| |
| |
Bouvier des
Flandres |
kan |
|
| |
Munka osztály: |
|
|
|
|
Határhalmi Centi |
Kitűnő 1, CAC |
|
| |
Champion osztály: |
|
|
|
|
Yoshi
z Grodu Ksiazat Pomorskich |
Kitűnő 1, CAC,
Legszebb Kan, Hungária Fajtagyőztes (HFGY-BOB) |
|
| |
Bouvier des
Flandres |
szuka |
|
| |
Növendék osztály: |
|
|
|
|
Flamand-Falvi Angel Vilma |
Kitűnő 1, CAC |
|
| |
Nyílt osztály: |
|
|
|
|
Deci |
Kitűnő 1, CAC, Legszebb Szuka,
Best Opposite Sex (BOS) |
|
|

|
| |
| |
Chien
de Montagne des Pyrenées |
kan |
|
| |
Növendék osztály: |
|
|
|
|
Demoiselle Leo |
Kitűnő 1, CAC,
Legszebb Kan, Hungária Fajtagyőztes (HFGY-BOB),
BIS II. |
|
| |
Champion osztály: |
|
|
|
|
Alpino
Pyristamo FCI |
Kitűnő 1, CAC |
|
|
|
Rodentáli Cabas |
Kitűnő 2, reserve CAC |
|
| |
Chien
de Montagne des Pyrenées |
szuka |
|
| |
Kölyök osztály: |
|
|
|
|
Bellflower Pyristamo FCI |
Nagyon Ígéretes, Baby-Kölyök BIS
II. |
|
| |
Fiatal osztály: |
|
|
|
|
Aimeé
du Pays Vignoble |
Nagyon Jó |
|
vissza
Francia Pásztorkutya Show 2007
Speciális CAC
kiállítás
A kellemetlen
előrejelzések ellenére kellemes napsütésben kezdhettük meg ezévi, csak francia
pásztorkutyák számára rendezett kiállításunkat. A metsző szélben és dermesztő
hidegben ugyan részünk volt, mégis szinte mindenki kitartott, sokan a már
szürkületben zajló BIS program végéig is.

Most először nyílott alkalmunk bemutatni tagjainknak, kiállítóinknak,
látogatóinknak személyesen is a Royal Canin Kft Tenyésztői Területi
Képviselőjét, Nagy István Gábor urat, aki tavasz óta valamennyi rendezvényünket
támogatta, emlékezetessé téve őket. Ezúton is szeretnénk megköszönni segítségét,
támogatását, hiszen nélküle és a Royal Canin Kft nélkül nem lehetett volna ilyen
gazdag kiállításunk.
|
 |
A kiállítási létszám, bár kisebb volt, mint a tavalyi, - akik közül sokan a
neves francia bíró, M. Jean-Paul Kerihuel véleményére voltak kíváncsiak -,
mégis, az utóbbi évek legnagyobb, magyar bíróhoz nevezett Francia Pásztorkutyás
kiállításának nevezhetjük a 45 fős nevezési létszámával. Nagy megelégedésünkre
szolgál, hogy a kiállításon évről-évre növekszik a kiváló minőségű, gyönyörű
kutyák száma valamennyi fajtánkban, akik nemcsak Magyarországon, de külföldön is
megállják a helyüket, öregbítik a magyar tulajdonú kutyák nevét.
|
 |
A nevezett kutyák 84%-a, a 28 osztálygyőztes közül 22, azaz 79% magyar tulajdonú
kutya volt, s nyugodtan kijelenthetjük, hogy határozott fejlődés
tapasztalható mind minőségben, mind létszámban a magyar populációban. A
legjobban talán a Bouvier des Flandres fajtánál lehet lemérni a haladást. A két
évvel ezelőtti kiállításunkhoz képest ötszörös létszámban jelentek meg, s
valamennyi megjelent Bouvier kiváló minőségű, gyönyörű kutya.
|
Nem maradt el azonban mögöttük a többi megjelent fajtánk sem. Mindegyik fajtánk
legjobbjainak küzdelmét élvezettel lehetett figyelni, a legjobbak mögött végző
kutyák sokszor igen kis különbséggel szorultak a második helyre. Külön örömünkre
szolgál, hogy a BIS program valamennyi kutyája, a Baby-Kölyök BIS, a Veterán BIS,
a Junior BIS és a kiállítás legszebb kutyája, a Best in Show kutya is magyar
tulajdonú, a négy győztes közül kettő magyar tenyésztésű is.
|
 |
Gratulálunk minden nevezett és megjelent kutyának, tulajdonosaiknak,
tenyésztőiknek, e seregszemle résztvevőinek, külön örömmel gratulálunk a
győzteseknek, és kívánunk mindenkinek sok sikert, örömöt, eredményt és
megbecsülést végzett munkájukban, kutyaszeretetükben, és a dicsőségben,
aminek fényében rajtuk keresztül mi is, és az egész magyar kutyás társadalom
is sütkérezhet. |
|
|
 |
Végül álljon
itt a 2007-es év legfőbb Francia Pásztorkutyás seregszemléjének eredménye:
| |
Berger de Beauce
|
kan |
|
| |
Baby osztály: |
|
|
| |
|
Costau |
Nagyon Ígéretes |
|
| |
Növendék osztály: |
|
|
| |
|
Ardor des Assiers |
Kitűnő 1, CAC |
|
| |
|
Balas Blue de la Noe du Jardin |
Kitűnő 2 |
|
| |
Nyílt osztály: |
|
|
| |
|
Amadeus Érdi Szuszogódombi |
Kitűnő 2, reserve CAC |
|
| |
|
Bataille des Assiers |
Kitűnő 1, CAC |
|
| |
|
Bonaparte von Danubia |
Nagyon Jó |
|
| |
|
Borka von Danubia |
Nagyon Jó |
|
| |
Munka osztály: |
|
|
| |
|
Viator Optima Fide |
Kitűnő 1, CAC |
|
| |
Champion osztály: |
|
|
| |
|
Odin du Murier de Sordeille |
Kitűnő 2, reserve CAC |
|
| |
|
Ufo
de la Montagne du Seigner |
Kitűnő 1, CAC,
Legszebb Kan, Hungária Fajtagyőztes (HFGY-BOB), BIS
IV. |
|
| |
Veterán osztály: |
|
|
| |
|
Odax des Assiers |
Kitűnő 1, CAC,
Veterán BIS |
|
|

|
| |
Berger
de Beauce
|
szuka |
|
| |
Kölyök osztály: |
|
|
| |
|
Corbeau des Assiers |
Nagyon Ígéretes, Baby-Kölyök BIS
III. |
|
| |
Fiatal osztály: |
|
|
| |
|
Dimanche von Danubia |
Kitűnő 1 |
|
| |
|
Destiny von Danubia |
Nagyon Jó |
|
| |
Növendék osztály: |
|
|
| |
|
Diamond von Danubia |
Kitűnő 1, CAC |
|
| |
Nyílt osztály: |
|
|
| |
|
Birs von Danubia |
Kitűnő 2, reserve CAC |
|
| |
|
Brille des Assiers |
Kitűnő 1, CAC, Legszebb Szuka,
Best Opposite Sex (BOS) |
|
| |
Munka osztály: |
|
|
| |
|
Bora von Danubia |
Kitűnő 1, CAC |
|
|
 |
 |
| |
Berger de Brie
|
kan |
|
| |
Fiatal osztály: |
|
|
| |
|
James Bond Dalido |
Kitűnő 1, HPJ,
Legszebb Kan, Best Opposite Sex (BOS), JUNIOR BIS |
|
| |
Növendék osztály: |
|
|
| |
|
Hippy of Claire del Desperado |
Kitűnő 1, CAC |
|
| |
|
Jabbeloup de la Rue de Fleurs |
Nem jelent meg |
|
| |
Nyílt osztály: |
|
|
| |
|
Kettele Castor |
Nem jelent meg |
|
| |
|
Kettele Dux |
Nagyon Jó |
|
| |
|
Fyn of Claire del Desperado |
Kitűnő 1, CAC |
|
| |
Munka osztály: |
|
|
| |
|
Orton z Pierwszej Ligi |
Kitűnő 1, CAC |
|
| |
|
Wiccan Gavallér |
Kitűnő 2, reserve CAC |
|
| |
Champion osztály: |
|
|
| |
|
Angus Karhu-Czarny Niedzwiadek |
Kitűnő 2, reserve CAC |
|
| |
|
Mr. Bean Moravia Campanella |
Kitűnő 1, CAC |
|
| |
Berger de Brie
|
szuka |
|
| |
Baby osztály: |
|
|
| |
|
Wiccan Ivett |
Nem jelent meg |
|
| |
Növendék osztály: |
|
|
| |
|
Wiccan Hunyor |
Kitűnő 1, CAC |
|
| |
Nyílt osztály: |
|
|
| |
|
Draivena z Andraye |
Kitűnő 2, reserve CAC |
|
| |
|
Honey of Claire del Desperado |
Nem jelent meg |
|
| |
|
Hana of Claire del Desperado |
Kitűnő 1, CAC |
|
| |
Champion osztály: |
|
|
| |
|
Mannequin Tasja
Moravia Campanella |
Kitűnő 1, CAC,
Legszebb Szuka, Hungária Fajtagyőztes (HFGY-BOB), BIS
II. |
|
| |
Bouvier des Flandres
|
kan |
|
| |
Növendék osztály: |
|
|
| |
|
Yoshi z Grodu Pomorskich |
Kitűnő 1, CAC |
|
| |
Champion osztály: |
|
|
| |
|
Határhalmi Centi |
Kitűnő 1, CAC,
Legszebb Kan, Hungária Fajtagyőztes (HFGY-BOB), BIS
III. |
|
| |
Bouvier des Flandres
|
szuka |
|
| |
Kölyök osztály: |
|
|
| |
|
Flabuvi Dogs Adri |
Nagyon Ígéretes, Baby-Kölyök BIS II. |
|
| |
Növendék osztály: |
|
|
| |
|
Brigitte de la Colline Verte |
Kitűnő 1, HPJ, Legszebb Szuka,
Best Opposite Sex (BOS) |
|
| |
Champion osztály: |
|
|
| |
|
Kertvárosi Lógós Ivett |
Kitűnő 1, CAC |
|
| |
Chien de Montagne des
Pyrenées
|
kan |
|
| |
Champion osztály: |
|
|
| |
|
Rodentáli Cabas |
Kitűnő 1, CAC,
Legszebb Kan, Hungária Fajtagyőztes (HFGY-BOB), BIS |
|
| |
Chien de Montagne des
Pyrenées |
szuka |
|
| |
Kölyök osztály: |
|
|
| |
|
Rodentáli Borka |
Nagyon Ígéretes, Baby-Kölyök BIS I. |
|
| |
Növendék osztály: |
|
|
| |
|
Géant des Monts Kiara |
Kitűnő 1, CAC |
|
| |
|
Géant des Monts Blans |
Kitűnő 2, reserve CAC |
|
| |
Nyílt osztály: |
|
|
| |
|
Naarvik Boleró |
Kitűnő 1, CAC |
|
| |
Champion osztály: |
|
|
| |
|
Glatisant's June la Beale Pilgrim |
Kitűnő 1, CAC, Legszebb Szuka,
Best Opposite Sex (BOS) |
|
| |
Best In Show
program eredményei

aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa |
|
| |
Fiatal Felvezető:
|
|
| |
|
 |
| |
I. |
Balogh Zsófia -
Brigitte de la Colline Verte |
Bouvier des Flandres |
|
| |
Kutyapár:
|
 |
|
| |
|
|
| |
I. |
Hippy of Claire del
Desperado - Hana of Claire del Desperado |
Berger de Brie |
|
| |
II. |
Határhalmi Centi -
Kertvárosi Lógós Ivett |
Bouvier des Flandres |
|
| |
Tenyészcsoport:
|
 |
|
| |
|
|
| |
I. |
des Assiers kennel |
Berger de Beauce |
|
| |
Baby-Kölyök BIS:
|
 |
|
| |
|
|
| |
I. |
Rodentáli Borka |
Chien de Montagne des Pyrenées |
|
| |
II. |
Flabuvi Dogs Adri |
Bouvier des Flandres |
|
| |
III. |
Corbeau des Assiers |
Berger de Beauce |
|
| |
Veterán BIS:
|
|
| |
I. |
Odax des Assiers |
Berger de Beauce |
|
| |
Junior BIS:
|
 |
|
| |
|
|
| |
I. |
James Bond Dalido |
Berger de Brie |
|
| |
BIS:
|
 |
|
| |
|
|
| |
I. |
Rodentáli Cabas |
Chien de Montagne des Pyrenées |
|
| |
II. |
Mannequin Tasja
Moravia Campanella |
Berger de Brie |
|
| |
III. |
Határhalmi Centi |
Bouvier des Flandres |
|
| |
IV. |
Ufo
de la Montagne du Seigner |
Berger de Beauce |
|
A Kennelek versenyének eredménye
A 2007-es
Francia Pásztorkutya Show Special CAC kiállításon először a kennelek által a
kiállítás normál programjában elért eredményeket is
megjelentetjük
remélve, hogy ez a verseny a jövőben valóban ösztönzi a tenyésztőket minél több
és minél jobb minőségű kutya nevezésére.
A Kennelek
Versenyén csak az adott év Francia Pásztorkutya Show-n elért eredményeket
számítjuk be, feltüntetve a kennel által benevezett kutyák számát is. A
versenyen csak kennelek vehetnek részt, aminek előfeltétele a MEOE, illetve az
FCI által bejegyzett kennelnév megadása. A kennelek versenyére nevezni nem kell,
a versenyen automatikusan résztvesz minden kennel, amelyik legalább egy kutyáját
benevezte. A versenyen a pontszámítás alapját a kennel tulajdonában szereplő,
általa nevezett kutyák eredményei adják az alábbi ponttáblázat alapján:
Az elért
eredményhez hozzáadódnak az eredmény eléréséhez szükséges pontszámok. Pl. egy
Nagyon Ígéretes II. eredményhez szükséges a Nagyon Ígéretes eredmény elérése,
így a Nagyon Ígéretes II. eredmény pontértéke a Nagyon Ígéretes eredmény 1
pontjának és a Nagyon Ígéretes II. alapjaként számító 3 pontnak az összege, azaz
4 pont. Ezt a számítási módot a pontszám feltüntetésénél "+" jellel jelezzük. A
Fiatal és Felnőtt osztályokban a Nagyon Jó eredmény is értékelhető.
| |
|
|
|
|
| |
Baby és
Kölyök osztályban elért eredmények pontértékei |
|
Fiatal és felnőtt osztályokban elért eredmények pontértékei |
|
| |
Nagyon Ígéretes |
1 pont |
|
Nagyon Jó |
1 pont |
|
| |
Nagyon Ígéretes IV. |
1+1 pont |
|
Kitűnő |
2 pont |
|
| |
Nagyon Ígéretes III. |
1+2 pont |
|
Kitűnő IV. |
2+1 pont |
|
| |
Nagyon Ígéretes II. |
1+3 pont |
|
Kitűnő III. |
2+2 pont |
|
| |
Nagyon Ígéretes I |
1+4 pont |
|
Kitűnő II. |
2+3 pont |
|
| |
|
|
|
Kitűnő I. |
2+4 pont |
|
| |
|
|
|
|
|
|
| |
Minősített
eredmények |
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
Legszebb Baby/Kölyök kan/szuka |
1+4+10 pont |
|
HPJ |
2+4+10 pont |
|
| |
Legszebb Baby/Kölyök |
1+4+10+10 pont |
|
reserve CAC |
2+3+5 pont |
|
| |
|
|
|
CAC |
2+4+10 pont |
|
| |
|
|
|
BOS |
2+4+10+15 pont |
|
| |
|
|
|
BOB |
2+4+10+20 pont |
|
| |
|
|
|
|
|
|
Versenyeredmény
A holtversenyeket fajta, azon belül kennelnév szerinti
sorrendben jelenítjük meg.
| |
|
|
|
|
|
|
|
| |
Helyezés |
Kennelnév |
Fajta |
Tulajdonos |
Nevezett
kutyák száma |
Ősszpontszám |
|
| |
I. |
Dragon Noir
kenel |
Berger de
Beauce |
Dworszky
Beatrix
|
6 kutya |
99 pont |
|
| |
II. |
Moravia
Campanella kennel |
Berger de
Brie |
Pavla Firlova
|
2 kutya |
52 pont |
|
| |
III. |
Claire Noir
kennel |
Berger de
Brie |
Kelemenné B.
Klára és Kelemen Klára |
3 kutya |
48 pont |
|
| |
IV. |
de la Colline
Verte kennel |
Bouvier des
Flandres |
Oldal
Annamária
|
2 kutya |
47 pont |
|
| |
V.-VI. |
Garde de la
Vie kennel |
Berger de
Beauce |
Leczki
Sarolta
|
2 kutya |
41 pont |
|
| |
V.-VI. |
Flabuvi Dogs
kennel |
Bouvier des
Flandres |
Simon Zoltán
|
2 kutya |
41 pont |
|
| |
VII. |
Glatisant's
kennel |
Chien de
Montagne des Pyrenées |
Gaál Péter |
1 kutya |
31 pont |
|
| |
VIII. |
Rodentáli
kennel |
Chien de
Montagne des Pyrenées |
Horváth Péter |
1 kutya |
25 pont |
|
| |
IX. |
Naarvik
kennel |
Chien de
Montagne des Pyrenées |
Kovácsné
Szalay Mária |
1 kutya |
16 pont |
|
| |
X. |
Les chiens de
Márki |
Berger de
Brie |
Márki Zsolt
és Márki Zsoltné Mester Ildikó |
1 kutya |
10 pont |
|
| |
XI. |
Csóri-Csutakos kennel |
Berger de
Beauce |
Szántay Judit
|
1 kutya |
5 pont |
|
| |
|
|
|
|
|
|
|
Szponzoraink voltak:
Royal Canin Kft. - Nagy
István Tenyésztői Területi Képviselő, aki rengeteg nagy és kisebb zsák táppal
egészítette ki a díjainkat,
Sport-Trófea
Kft. - Muzslai Péter, akinek köszönhetően minden eddiginél szebb kupákkal
lephettük meg győzteseinket.
Képeinket készítette:
Pecséri Zófia
Keglevics
Tibor

vissza
Francia Kupa 2007
Hagyományos stílusú Terelőverseny
Másodszor került sor a
Francia Kupa terelőversenyre 2007. július 15-én. A tavalyi háziverseny az idei
évre hagyományos stílusú versennyé nőtte ki magát.
Magára a versenyre
Somogyfajszon, a sokak által ismert gyönyörű természetvédelmi területen került
sor. A terelés alanya a verseny mondhatjuk legrutinosabb résztvevőit alkotó,
kosokból álló rackanyáj volt, fürge, ám mégis irányítható, összeszokott csapatot
alkotva.

A versenyző párosok,
ki-ki a saját szintjén, szintén jól összehangolt egységet alkottak. A verseny
egyetlen hivatásos párosa terelte plusz feladatként a helyszínen felállított
karámba a kosokat, majd parádés bemutatót rendeztek, példát mutatva, hogyan is
kell elegánsan megoldani a versenyfeladatot.
Maguk a kapuk, az
akadályok egyszerűnek látszottak, mégis ebben rejlett a nehézségük is. Egy
széles kapun simán átsétál a nyáj, de egy oszlopot nem biztos, hogy minden birka
ugyanarról az oldalról kerül meg. Külön nehezítette a feladatot, hogy bizonyos
akadályokat a kutyának önállóan, csupán utasítások segítségével kellett a
megoldania, mivel a felvezető nem léphetett át a kapun. Csupán nagyon jól
irányítható kutya, teljesen összeszokott páros tudta maradéktalanul megoldani a
feladatot.

Néhányan kénytelenek
voltak ugyan feladni a versenyt, de ezek a párosok is jól dolgoztak,
reményteljes résztvevői lehetnek a további versenyeknek.
A kitűnő segítőknek,
Beának, aki az előkészítő munkában és a lebonyolításban nélkülözhetetlenné tette
magát, Juditnak, aki a titkári munkában volt óriási segítségünk, Klárának a
gyors számolások mesterének, a bírónőnknek, Patkó Istvánnénak, valamint a
versenyzőknek köszönhetően gyors, zökkenőmentes versenyt láthattunk. A hőség
ellenére kellemes hűvösben élvezhettük a versenyt az óriási fák árnyékában, ahol
a házigazdáink által biztosított ebédet is elfogyaszthattuk.
A verseny fénypontja az
eredményhirdetés volt, ahol fő szponzorunknak, a Royal Canin Kft.-nek
köszönhetően a terelőversenyünk minden résztvevője, akár helyezést ért el, akár
nem, ajándékkal térhetett haza. Többen meg is lepődtek, hogy ők is kaptak
ajándékokat.
A verseny helyezetteit
oklevéllel, győztesei pedig kupákkal díjaztuk, míg az abszolút győztes egy nagy
zsák Royal Canin munkatápot is hazavihetett a jól megérdemelt kupa mellé.

Az, hogy ilyen jól
érezhettük magunkat, nagymértékben köszönhető vendéglátóinknak, Tömösvári
Tibornak és Lancz Kálmánnak is, akik nemcsak a rendelkezésünkre bocsátották a
területet és a nyájat, de személyesen is segítettek a lebonyolításban, külön
gondoskodva a felhevült vállak-hátak-kedélyek kellemes, külső-belső hűtéséről
egy-egy jégbe hűtött ásványvizes palack és némi jó szó segítségével.
Végül álljon itt
szponzoraink neve, akik nélkül ezt a versenyt nem lehetett volna ilyen
színvonalon megrendezni:
Royal Canin Kft. – Nagy
István Tenyésztői Területi Képviselő, aki ajándékokkal és egy nagy zsák táppal
egészítette ki a díjainkat,
Sprinter Nyomda - aki
nélkül a katalógusunk és az okleveleink nem készülhettek volna el,
Wa-Rek Kft. - aki némi
csokoládéval tette hangulatosabbá versenyünket,
STROM-Kvill Kft. - aki
gyönyörű serlegeinkről gondoskodott,
NKSZ – Bánhidi Pál, aki
minden tettünkért tartja a hátát, és finanszírozta a bírónkat.
|
Eredménylista: |
|
|
|
|
| |
Kezdő osztály (max 150
pont):
|
|
| |
I.
hely: Pál Laura - Flower of old Hill Future Glory - Border Collie -
149 pont - Kitűnő
II. hely: Kovács Dániel - Csucskai Jágó- Német Juhászkutya - 149
pont - Kitűnő
III. hely: Kiss Gábor - Királytanyai Irka "Nudli" - Mudi - 148 pont -
Kitűnő
IV. hely: Szurdoki Júlia - Árkosligeti Kócos Ihar - Pumi - 144 pont -
Kitűnő
V.-VII. hely: Bodzsár Katalin - Diamond von Danubia - Berger de Beauce -
143 pont - Kitűnő
Oldal Annamária - Brigtte de la Colline Verte - Bouvier
des Flandres - 143 pont - Kitűnő
József Gabriella - Greenpire Albatros - Border Collie -
143 pont - Kitűnő
VIII. hely: Németh Viktória - Pásztortűz Csillaga McAkác "Maya" -
Border Collie - 137 pont - Kitűnő
IX. hely: Hollósy Eszter - Európa of Forestry Farm - Border Collie -
112 pont - Nagyon Jó
|
|
| |
Hasenauer Rajmund - Bereki Jóbarát "Fityisz" - Mudi - diszkvalifikálva
Diera Gábor - Jabbeloup e la Rue de Fleurs - Berger de Brie - kizárva
harapás miatt
Wiechner Boglárka - Crowned Crane Gold Anastasia "Zazie" - Sheltie -
diszkvalifikálva
Haladó osztály (max 175 pont): |
|
| |
I. hely: Kelemen Klára Best Eclaire del Desperado - Berger de Brie
- 162 pont - Kitűnő
II. hely: Kiss Barbara - Wingo's Wire - Australian Kelpie - 160
pont - Kitűnő
III. hely: Zombori László - Boyar von Danubia - Berger de Beauce -
157 pont - Kitűnő
IV. hely: Takács Ferenc - Vöröskői Kondacsipkedő Futrinka - Pumi -
150 pont - Kitűnő
V. hely: Szántay Judit - Beryl von Danubia -Berger de Beauce - 140
pont Nagyon Jó
|
|
| |
Sarkady Petra - Határhalmi Centi - Bouvier des Flandres - diszkvalifikálva
pályaelhagyás miatt
Nyílt osztály (200 pont): |
|
| |
Csíkvári Mónika - Dunamenti Nyájas Csincsere "Becses" - Mudi - 39 pont - Nem
Megfelelő
Hivatásos osztály (max 200 pont): |
|
| |
I. hely: Sólyom Tímea - Csóványospataki Elixir - 192 pont - Kitűnő |
|
| |
|
|
| |
Abszolút győztesünk és a
verseny legjobbja: |
|
| |
Pál Laura - Flower of
old Hill Future Glory - Border Collie lett!
|
|
|
 |
vissza